Pácienseim sikertörténetei

5/5

2023. júniusában találkoztam a Natur-Meddel először a következő panasszal:

A Covid oltást követően súlyos inzulinrezisztencia lépett fel nálam, aminek hatására semmilyen diéta és emelt számú sporttevékenység ellenére sem tudtam megállítani a kilók szaporodását. Közben felkerestem egy neves gasztroentrológust, aki gyógyszert írt fel az IR kezelésére, de sajnos ennek ellenére a hízás nem állt meg. Ezek után természetesen elment a kedvem mindenfajta diétától.

Végső elkeseredésemben találtam meg a Natur-Med-et. Úgy éreztem, ez az utolsó esélyem a kilók elleni harcban. A IR előtt 88-90 Kg között mozgott a súlyom normál étkezés és sport mellett, ez 115-re nőtt az IR következményeként. Innen indultam 2023. júniusában, amikor megkezdtük a kezelést.

Már az első állapotfelmérés során feltárták a fogyást gátló problémákat, s Barbara növényi alapú készítményeket javasolt ezen problémák orvoslására. Pontos utasításokat kaptam az étrend kialakítására is, amit így könnyű betartani.

Barbarához 6 hetente járok vissza kontrollra, ahol újabb állapotfelmérés történik, s átbeszéljük az elmúlt időszak történéseit. A közös munkának köszönhetően a fogyás ténylegesen beindult, júniusban 115 kg-ról indultam. Október 14-i mérlegeléskor, legnagyobb meglepetésemre, 105 kg-ot mutatott a mérleg. Nagyon megörültem neki, mert eddig semmi sem segített, és nagyon el voltam keseredve.

Jelenleg a szervezetem tisztítása és méregtelenítése zajlik, pozitív eredménnyel. Célom a 85-90 kg elérése, mint életem egészséges szakaszában. Jó úton haladok affelé, hogy elérjem a kitűzött céljaimat. Nagyon örülök, hogy rátaláltam a Natur-med-re, és hálás vagyok Rónay Barbarának a segítségéért! Úgy gondolom, hogy fejben dől el minden, és mindenki eldöntheti, hogy mit tesz meg az egészségéért. Szerintem a Natur-Med egy kiváló döntés.

LÁSZLÓ

5/5

Olvassátok el páciensem levelét, s merítsetek erőt az ő kitartásából.
Ha megfelelően van beállítva az étrend, személyre szabva, akkor biztosan jön az eredmény! (lapozzatok a további fotókért!)

Kedves Barbara!
Szeretném jelenteni, tegnap sikerült a közös munka 5. hetébe belépni.
A konzultáció napján 70.0 kg voltam kereken, ma a munkahelyen 12:00-kor (nem üres gyomorral) megmértem magam éssss 66.0 kg vagyok.

Miòta csak azt eszem, ami az étrendemben meg lett adva, betartva minden mennyiseget, többet cardiozok a doktornő tanácsára, nem jelentkezett puffadás, hasi görcs, mindennap van széklet, amivel korábban mindig probléma volt.

Nagyon köszönök mindent, megyek tovább az utamon az Önök segítségével!

5/5

Kicsi korom óta küzdök túlsúly problémával. Hiába volt benne az életemben mindig a rendszeres mozgás és próbáltam odafigyelni az étkezésre, diétáztam egyszerűen csak gyarapodtak a kilók. Általános és középiskolás koromban jártam orvoshoz, hogy megpróbáljuk kideríteni a probléma okát. Végül már belefáradtam a sok próbálkozásba és utána azon voltam, hogy el tudjam fogadni ezt az állapotot.

Ez egészen 3-4 évvel ezelőttig tartott, mikor menstruációs zavar jelentkezett nálam. Több endokrinológus orvost is felkerestem, akik inzulinrezisztenciát állapítottak meg, később pedig pajzsmirigy és petefészek problémákat is feltártak. A kezelésnek köszönhetően a súlyom elkezdett csökkeni, a menstruációs problémám is megszűn, de mellékhatásként megjelent egy erős hajhullás, és nagyon kiszáradt a bőröm. Sajnos az orvosok ezzel nem tudtak mit kezdeni.

Ezt követően kerestem fel Barbit, hogy segítsen. Már az elejétől kezdve a probléma gyökerét kereste. Visszafejtette, hogy a jelenlegi problémáimat mik okozhatják és ezekkel kezdtünk el foglalkozni. A konzultációk alkalmával szóba kerül az is, hogy milyen helyzetben vagyok általánosan az életben, mert nem csak az számít, hogy fizikailag hogy vagyok, de a mentális állapotom is közrejátszik a változásokban. Holisztikus szemléletével nem csak a fizikai, de a lelki okokat is feltártuk, így komplex kezelésben részesülök.

Mindent összevetve az egyik legjobb döntésem volt, hogy jelentkeztem Barbihoz. Nem csak testileg, de mentálisan is rengeteget fejlődtem Náluk, mindezt egy barátságos nyugodt légkörben. Köszönöm az eddigi segítséget és bár még messze van a cél, de bátran vágok bele a folytatásban, mert tudom, hogy jó kezekben vagyok.

PETRA

5/5

A 26 éves pánciesemmel 4 hònapja kezdtük el a közös munkát.
Kezdetben 73 kg volt. Ebből a zsír 34%, izom 29% és a zsigeri zsír a szervek 5%-a volt.

Adri kitartóan követte az étrendet és az életmódjában is megvaltoztatta, amit kértem tőle, valamint rendszeresen szedte az általam ajánlott táplálékkiegészítőket.

A jelenlegi testtömege 4 hónap után: 65,5 kg, zsírszázalék: 29%, izom: 31% és a szervek közötti zsír 4% -ra csökkent.

Elmondása szerint, ami változott:
“Sok változást érzek ezalatt az idő alatt, mindamellett, hogy energikusabb és könnyebb lettem az ekcémám javul és az a sok egészségügyi probléma is javuló tendenciát mutat, pl. pajzsmirigy, inzulin és a kortizol szintem is jobb, a cisztára való hajlamról nem is beszélve.”

Még nem értunk a végére, de már a célegyenesben vagyunk.

2020. December 11.

5/5

Körülbelül 4 éve lett a fruktóz intoleranciám megállapítva. Németországban élek, az ottani háziorvos elküldött párszor béltükrözésre. A bélflóra felépítése lett a cél, de ehhez megoldást nem adtak.
Egyedül az asszisztensnő volt az, aki próbált tanácsaival segíteni.

Rónay Barbaránál a Natur-med Health -ben egy olyan széles átfogó állapotfelmérést kaptam rövid idő alatt, ami az ottani praxisban az évek alatt nem volt elérhető és lehetséges.
Feltárta a probléma okát és megkezdtük a felborult állapot kezelését, amely mögött mint a vizsgálatokon kiderült hisztamin intolerancia áll és diszbiózis.
Ezt követően elkészült a személyes dietetikai tervem amit azóta is követek, a táplálékkiegészítőket pedig rendszeresen szedem.
Az értékeim az elmúlt hónapokban sokat javultak. Hosszú még az út, a gyógyulásig, de folyamatosan javul az állapotom a célzott terápiának köszönhetően.

ÉVA

Az alapok rendezése mindig kulcsfontosságú! Páciensem allergiás tünetekkel érkezett hozzám.
Az allergia komplex probléma, hátterében számos tényező áll, többek között immunrendszert blokkoló folyamatok, bélrendszeri lerakódások, táplálékintoleranciák.
Mivel ezek az állapotok nem két hét alatt alakultak ki, orvoslásuk sem 2 hét alatt történik, de szerencsére

Szilvia kitartóan jött kezelésekre, beszedi a táplálékkiegészítőket, tartja az étrendet, így az állapota is folyamatosan egyre jobb. Hamarosan az allergiától is elbúcsúzhatunk, csak így tovább Szilvi!

5/5
5/5

Barbihoz emésztési panaszokkal fordultam, mely már hosszú ideje komoly problémákat okozott nekem! Már az első vizsgálatnál láttam, hogy a legjobb helyre jöttem a gondommal! Hamar kiderítette, hogy honnan erednek a panaszaim és hatékony megoldást javasolt ezek kezelésére! Már az első pár napban éreztem a termékek, étrend jótékony hatását! A rendszeres kontrollvizsgálatokon is látszik, hogy folyamatosan javul az állapotom. Sokkal energikusabban, egészségesebben érzem magam! Bátran merem Barbit ajánlani mindenkinek, akinek szintén régóta komoly, megoldatlan panaszai vannak, vagy csupán egészségésebb életvitelt szeretne folytatni!

MARIANN

5/5

A 43 éves Krisztinával 4 hónapja kezdtük meg a közös munkát.Hosszú évek óta szedett
pszichiátriai gyógyszereket szorongása miatt, ennek következtében jelentős súlyfeleslege lett. Emellett erős puffadása, inzulinrezisztenciája és pajzsmirigy alulműködése volt. Első találkozásunk alkalmával egy erősen szorongó nő ült velem szemben.

Azóta eltelt 4 hónap… Krisztina betartotta az általam javasolt étrendet, szépen szedte a táplálékkiegészitőket a szabadsága alatt is, és a pozitív változás sem maradt el.
-Pajzsmirigy alulműködése rendeződött, beindult a fogyás
-4 kg lement, emellett a testösszetétel pozitívan változott zsír -3% ot csökkent, az izom emelkedett.
– Erős puffadása,refluxa megszűnt
– Inzulinrezisztenciája rendeződött!
-És ami a legnagyobb eredmény számunkra, sikerült elhagynunk 3 féle pszihiátriai gyógyszert, most kezdtünk bele a 4. elengedésébe is.
– Közérzete, hangulata sokkal jobb!
– Egy magabiztosabb, karcsúbb, életteltelibb, energikusabb nő ült ma előttem.

A közös munka még hónapokig menni fog, de már egyenes úton vagyunk az egészséghez!

5/5

Életem egyik legjobb döntése volt, mikor először mentem el Barbarához kivizsgálásra. Már az első találkozás alkalmával kiderült, hogy egyedi a látásmódja, és a gyógyításhoz is különleges a hozzáállása. Nem csak egy dologra fókuszál a vizsgálatok során, hanem egyben nézi a testet, keresi a problémát, és természetesen arra a megoldást. A kezelések hatékonyak, a gyógymódok személyre szabottak. Szeretem továbbá a meleg, “otthonias” légkört, és a kollégái kedvességét is.

MÁRIA

5/5

Szeretünk ilyen üzeneteket olvasni:

“Rónay Barbara köszönöm 🥰🥰🥰
Kezdeti súly 71,6
Jelenlegi súly 68 kg (volt 😁)

De most már szerintem kevesebb
Június 15 én kiderul…..
És nincs megállás 😜 60 kg (esetleg 58 😝😍) lenne a cél) ‼️”

Páciensünk magas vérnyomása rendeződött, emésztőrendszeri panaszai megszűntek, hormonális értékei látványosan javultak…
Sokkal aktívabb ezáltal, hatékonyabban telnek a napjai😇

Protokollunk fő szempontjai a kortizol hormon beállítása, pajzsmirigy értékek rendezése, relativ ösztrogén dominancia kezelése volt, személyre szabott táplálkozási tervel egybekötve

5/5

Kata 16 éve a páciensem!
Hallgat rám és ennek mindig megvan a pozitív eredménye. Valahányszor problémája van felkeres és holisztikus módon kezeljük a kiváltó okokat!

Az Ő szavait osztom meg veletek most:
“6 hete kezdtem használni az Emocio 784-et a doktornő javaslatára napi 1 alkalommal esténként. Bélflóra regeneráció támogatása miatt. 2 hét elteltével egy altatásos nőgyógyászati műtéten estem át, aminek a hatására nemcsak a műtét miatti kellemetlen puffadás volt jelen de gyomor fájdalmam is kialakult.

Így növelve a napi adagot 2×30 ml reggel és este néhány nap alatt teljesen elmúlt a gyomor fájás és minden kezdett újból javulni. A 4 hetes kontroll után javuló eredmények voltak kimutathatóak.

Szuper terméket ismerhettem meg , nyugodt szívvel ajánlom bárkinek akinek ilyen vagy ehhez hasonló problémája van.

5/5

Edina összesen -88 kg ot fogyott!

Ez hosszú évek alatt történt meg!
Többen segítettünk egészségügyi szakemberek neki az évek során, de a dicsőség elsődlegesen Őt illeti!
Gratulálok neked Edina, büszke vagyok rád!
Ime a példa,hogy sosem késő ha hisztek magatokban!!
Edina sorait megosztom veletek:

“Eljött az az idő, amikor azt mondom vége, befejeztem, már csak tartani szeretném.
Hosszú évek, rengeteg műtét és sajnos tragédia, után elértem a vég célt. (-88 kg)

Mikor egy szakember (Rónay Barbara) mondja, aki elismert dietetikus is “most már egyél, de egészségesen és jól ”….

Sajnos még testképzavarral küzdök,de tudom idő kérdése és az is megoldódik.
Minden mérföldkőnél megosztottam veletek az eredményemet.
Ezt azért raktam ki,hogy mindenkinek aki hasonló súlyproblémával küzd annak erőt adjak.😘❤️
1,5 hónapra az 52- höz azt tanácsolom, hogy nem késő, bármikor elkezdhetitek.

Rónay Barbara. Dietetikus, hormontanácsadó
5/5

Még közel sem vagyunk a végén, de egyre közelebb a célhoz.
2,5 hónap közös munka alatt -14 kg és szembetűnően kisebb pocak!
A testzsírszázalék is jelentősen csökkent, leginkább a hasi zsír, ami 22%-ról 16%-ra ment le.

Inzulin – vércukor értékek javultak és a gyomor problémák teljesen megszűntek!
Pajzsmirigy alulműködés megszűnt.

A sokat sírdogáló anyukából kezd határozott sportos nő lenni, akin már nem lehet csak úgy áttaposni! Hála a rendeződött pajzsmirigy értékeknek és a női hormonoknak. A maradék 15 kg-ot a következő 3 hónapban levisszük!

2020. November 04.

5/5

-6kg!! 4 hónapos közös munkánk eredménye látható a képen. A hölgy azért fordult hozzám, mert évek óta gyógyszert szed a pajzsmirigy alulműködésére és két évig a legszigorúbb étrend hatására sem tudott fogyni.
4 hónap alatt az inzulinértékek rendeződtek teljesen, a puffadás, a vizesedés megszűnt, a libidó visszatért, a női hormonok tökéletesek lettek!
Elmondása szerint régebben nem volt látható hajnövekedése, most sűrűn kell festetni a haját. Emelett a pajzsmirigy gyógyszereit felére csökkentettük és még nem értünk a végére!

BMI -1,7 -tel csökkent
Zsír % 4,4 % -kal csökkent
Izom :2,7 % -os növekedés
Zsigeri zsír százalék -3% -kal csökkent

2020. Október 08.

Rónay Barbara. Dietetikus, hormontanácsadó
Rónay Barbara. Dietetikus, hormontanácsadó
5/5

SIKERTÖRTÉNET!
Nóri 29 éves. 9 hónapja kezdtük meg a közös munkát.
Fáradékony volt, nem tudott fogyni, annak ellenére, hogy folyamatosan próbálkozott többféle módszerrel. Az eredmény 9 hónap alatt eddig 25 kg mínusz és még folytatjuk!

Fáradékonyság már a múlté, hormonegyensúlya, emésztőrendszere tökéletesen rendbe jött, heti 5x sportol, táplálékintoleranciájának megfelelően a személyre szabott étrend protokollt tartja.

Nyáron kicsit lazított – ennek ellenére is csökkent a súlya. Táplálékkiegészítőket kitartóan szedi. Öröm vele dolgozni! Büszke vagyok rá nagyon.

Higgyétek el, aki komolyan veszi, rendbe fog jönni és ennek következtében el fogja érni az ideális testsúlyt!

2020. Szeptember 21.

5/5

Siker story! Igyekszem mostantól megosztani veletek az eredményeinkből. Pácienseim személyiségi jogait figyelembe véve.

Zsuzsi 32 éves, magas vérnyomására gyógyszert szedett, nem tudott fogyni, állandó fáradtsággal küzdött, rossz volt a felszívódása, mellékvese kimerültsége volt, gyakran ingerlékeny volt és puffadt.

4 hónapos szigorú közös munka alatt végig betartotta a bélrendszer regeneráló, hisztamin és thiol szint csökkentő étrendet, kitisztítottuk a bélrendszerből a lerakódásokat, pótoltuk a vitaminokat, ásványi anyagokat, rendeződtek a hormonális értékek, és ma már heti 5x sportol, tisztán táplálkozik. Kiegyensúlyozott, megszűnt a magas vérnyomása, rendeződött a kortizol és a progeszteron szintje.

Dinamikus, jókedvű és nem utolsó sorban fogyott 13 kg-ot!! 
Emelkedett az izom%, csökkent a zsír és a viscerális, zsigeri szervek közti zsírréteg 5%-ot!!

A kitartás és a személyre szabott program együtt mindig sikerhez vezet!

2020. Szeptember 04.

Rónay Barbara. Dietetikus, hormontanácsadó
5/5

Évekkel ezelőtt betegen, és teljes elkeseredett állapotban kerültem Rónay Barbarához, hogy igazán senki nem tudott rajtam segiteni. Nem müködött ez emesztésem, allergiák gyötörtek, minden fertőzéses betegseget elkaptam, túlsúly, lelki depresszió. De mindez már a múlté. 

Az okokat feltárva megkezdődött a terápiás kezelés kiegészítve célzott táplálék kiegeszitőkkel. Minden betegségem és problémám megszűnt. Elfelejtettem, hogy régen allergiás is voltam. Ezért én nagyon hálas vagyok Neked Barbara, és köszönöm amit értem tettél.

Szepessyné P. Anikó

5/5

2023. júniusában találkoztam a Natur-Meddel először a következő panasszal:

A Covid oltást követően súlyos inzulinrezisztencia lépett fel nálam, aminek hatására semmilyen diéta és emelt számú sporttevékenység ellenére sem tudtam megállítani a kilók szaporodását. Közben felkerestem egy neves gasztroentrológust, aki gyógyszert írt fel az IR kezelésére, de sajnos ennek ellenére a hízás nem állt meg. Ezek után természetesen elment a kedvem mindenfajta diétától.

Végső elkeseredésemben találtam meg a Natur-Med-et. Úgy éreztem, ez az utolsó esélyem a kilók elleni harcban. A IR előtt 88-90 Kg között mozgott a súlyom normál étkezés és sport mellett, ez 115-re nőtt az IR következményeként. Innen indultam 2023. júniusában, amikor megkezdtük a kezelést.

Már az első állapotfelmérés során feltárták a fogyást gátló problémákat, s Barbara növényi alapú készítményeket javasolt ezen problémák orvoslására. Pontos utasításokat kaptam az étrend kialakítására is, amit így könnyű betartani.

Barbarához 6 hetente járok vissza kontrollra, ahol újabb állapotfelmérés történik, s átbeszéljük az elmúlt időszak történéseit. A közös munkának köszönhetően a fogyás ténylegesen beindult, júniusban 115 kg-ról indultam. Október 14-i mérlegeléskor, legnagyobb meglepetésemre, 105 kg-ot mutatott a mérleg. Nagyon megörültem neki, mert eddig semmi sem segített, és nagyon el voltam keseredve.

Jelenleg a szervezetem tisztítása és méregtelenítése zajlik, pozitív eredménnyel. Célom a 85-90 kg elérése, mint életem egészséges szakaszában. Jó úton haladok affelé, hogy elérjem a kitűzött céljaimat. Nagyon örülök, hogy rátaláltam a Natur-med-re, és hálás vagyok Rónay Barbarának a segítségéért! Úgy gondolom, hogy fejben dől el minden, és mindenki eldöntheti, hogy mit tesz meg az egészségéért. Szerintem a Natur-Med egy kiváló döntés.

LÁSZLÓ

A képek, tartalmak Rónay Barbara szellemi tulajdona és minden nemű felhasználás, büntető jogi következményt von magával.

Rónay Barbara Szakmai vezető, dietetikus, funkcionális táplálkozás és hormon tanácsadó